Az embereknek joguk van a tiszta, jó levegőhöz. Ez nem luxus, hanem létszükséglet. Egy alapvető összetevője az életünknek, amire vigyáznunk kell, ez mindannyiunk érdeke.
1 millió ember hal meg évente az EU-ban a levegő minősége miatt
A friss levegő élénkít, jó hatással van ránk. Ma már viszont egyre kevesebb helyen találkozhatunk vele. Az évtizedek során – számtalan okból kifolyólag – sokat romlott a minősége, a városokban egyre inkább jelen van a szmog. Az igazi, friss levegő így szinte csak az érintetlen, emberek által nem lakott területeken lelhető fel.
A levegő baktériumokat tartalmaz – még a jó minőségű is. És ezzel nincs is semmi gond, hiszen szükségesek ahhoz, hogy a szervezetünk fegyverként működjön a levegőben terjedő kártékony anyagokkal szemben. Viszont ha a levegőminőség egy bizonyos szint alá esik, annak kimondottan negatív hatásai vannak: betegségek alakulhatnak ki, fizikailag és pszichésen is megviseli az embert.
Egyes tanulmányok szerint az EU-ban legalább 1 millió ember hal meg a levegő minőségével kapcsolatos problémák közvetlen következményeként. És a be nem jelentett esetek száma valószínűleg ennél még nagyságrendekkel több.

Mit tehetünk a levegő minőségének a javításáért?
Az EU honlapján található uniós biodiverzitási stratégiákban az áll, hogy az Európai Uniónak meg kell védenie a természeti erőforrásokat és meg kell állítani a veszélyeztetett fajok és élőhelyek pusztulását. Fák milliárdjait kell ültetni a levegőminőség javítása érdekében, ami a minőségi és fenntartható élet egyik alapvető előfeltétele.
Ez egy hosszú távú projekt, ami nem fog egyik napról a másikra megvalósulni. Rövid távon magunknak kell gondoskodnunk a megoldásról.
Természetesen több opció is szóba jöhet – a sűrűn lakott területeken, épületekben, irodákban viszont egy kevésbé ismert megoldás lehet a legideálisabb megoldás. Ezt hívjuk hideg plazmának.
A hideg plazma olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek kimondottan érdekessé teszik a levegőtisztítás kapcsán. A Cold Plasma antibakteriális hatását a leghíresebb kutatóintézetek számos tanulmánya bizonyította. Az orvostudományban egyébként rosszul gyógyuló sebek kezelésére is használják.
A légtisztításban a PDU segítségével tudjuk alkalmazni. Ez a gép mesterségesen előállított ionokkal képes elpusztítani a kórokozókat (pl.: vírusok, baktériumok, gombák), valamint semlegesíti az allergén anyagokat (polleneket). Ez egy nagy teljesítményű készülék: fertőtlenítő, oxidáló ereje akár 200%-al erősebb, mint a klóré.
A berendezés hatékonyan tisztítja, tisztán tartja a helyiség levegőjét. Beépíthető légkondicionálási rendszerbe és szellőztetőbe is. Az eredmény pedig: tiszta levegő.
Ha érdeklődik a hideg plazmás légtisztítás iránt, forduljon hozzánk bizalommal. Kérdéseivel kapcsolatban állunk rendelkezésére elérhetőségeinken.